Újdonsült BSC-s világbajnok!

2014. Március 25-30-a között Budapesten került megrendezésre a Fedett Pályás Veterán Atlétikai Világbajnokság (WMACi). Szakosztályunk vezetője Palágyi Gergely is úgy döntött, hogy megméretteti magát a világversenyen. Milyen jól döntött! 60 méter gátfutásban a saját korcsoportjában (M35) 14 másik indulóval kellett szembenéznie. Az előfutam során futott 8.19-s idejével a japán Hiroyuki mögött a 2. helyen kvalifikálta magát a döntőbe. A döntőben erre az eredményre is képes volt "rárakni egy lapáttal"!

Budaörsi sikerek a Csapatbajnokságon!

Május 10-11-én Zalaegerszegen került sor a Magyarország Atlétikai Csapatbajnokságának első fordulójára. A csapatok folyamatosan nagy érdeklődéssel követték a pontverseny alakulását, ami szinte versenyszámról versenyszámra változott. A rendkívül erős Nyugati csoportban az előkelő 3. helyezést sikerült megszereznie a FTC – KSI – BSC "triumvirátusának". A dobogós helyezés elérésében természetesen elévülhetetlen érdemeket szereztek a Kocsis Zsuzsanna illetve Palágyi Gergely által felkészített BSC-s atléták is. Gratulálunk!

Tavasszal is folytatódnak az edzések!

Tavasszal is tovább folytatódnak az atlétika edzések! A már megszokott helyszíneken várunk minden kedves sportolni vágyó fiatalt!

Kedd, Csütörtök 16-tól: Budaörs, Herman Ottó Általános Iskola (14 éven aluliak)

Minden hétköznap 16.00-tól: Budapest, TF Csörsz utcai atlétika pálya (14 éves kortól).

Terep és hosszútávfutó híreink

VI. Urbánfy Jenő Emlékverseny

A Futapest Klub idei harmadik versenyét rendezte meg Pomázon 2014.02.06-án. "A felmelegedő időjárás hatalmas sártengert hozott a versenyzőknek a pályán.A rövid és a hosszú táv közül én megint a hosszabb 12 km-es távot vállaltam be, amiben majd 400 m szintkülönbség volt.A kellemetlen incidenseket, amit a talajjal vívtam kivéve egészen kellemes verseny volt. Sajnos csak 1 óra 17 másodperces idő sikerült, ami a 16. helyhez volt eléggé, korosztályban pedig megint lecsúsztam a dobogóról 4. lettem." - derült ki Bíró Károly Róbert beszámolójából.

Vidám hangulat a II. Budaörsi sportágválasztón

Szeptember 6-án több helyszínen zajlottak a sportágak bemutatása, melyek között a sportok királynője az atlétika sem maradhatott ki. Több száz gyermek ismerkedhetett meg az atlétikai "forma-1-es" pályával mely színes sokoldalú gyakorlataival sok ifjú tehetségnek okozott örömet. Bízunk abban, hogy korunk számítógépes világából kiszakadva a gyermekek és felnőttek meglátják a sport és mozgás szépséget, jelentőségét, mely az egészségesebb életmódot segíti elő. Továbbra is várunk mindenkit szeretettel atlétika tanfolyamainkon, edzéseinken, a már megszokott helyszíneken.

Kiemelt támogatónk

Támogatóink